Változás az U16 élén!

2021.07.02. 17:29
Bemutatkozik Tütünkov Krisztián, serdülő csapatunk új edzője

Mint azt az egyesület köreiben mozgók többsége már bizonyára tudja, Triff Ferenc U16-os - a tavalyi szezonban U15-ös - csapatunk vezetőedzője, sok éves közös munka után távozik klubunktól. 

Ezúton is szeretnénk neki megköszönni az elmúlt évek kitartó munkáját, a szakmai tudást, amit átadott sportolóinknak, és kívánunk neki további sok sikert az élet minden területén!

Rövid egyeztetések után, edzői csapatunk egyhangú döntése alapján, Tütünkov Krisztiánra esett a választás, mint serdülő korosztályunk új edzője.

Krisztián már évek óta egyesületünk kötelékébe tartozik, többek között U19-es és U13-as csapatunknál is látott el segédedzői feladatokat az elmúlt szezonok alatt, emellett öregfiú csapatunk meghatározó játékosa, alkalmanként pedig felnőtt együttesünket is kisegíti a pályán. 

Nagy szakmai előrelépés ez számomra, motiváltan és céltudatosan vágok neki az új szezonnak - többek között erről is beszélt Krisztián, mikor a jövőbeli terveiről és az új kihívásról kérdeztük.

Beszélj egy kicsit pályafutásodról!

- 9 éves korom óta focizom, a BKV Előre NB2-es csapatában nevelkedtem, de sajnos egy sérülés miatt a karrierem félbeszakadt és hosszú kihagyás várt rám. Később a piliscsabai öregfiúk csapatában tértem vissza, csapatkapitányként igyekszem a legtöbbet nyújtani, mellette pedig felnőtt csapatunkban is pályára lépek ha szükség van rám.

Mióta dolgozol edzőként? Mi köt a klubhoz? 

- Ötödik éve vagyok a Piliscsaba SE edzői gárdájának tagja, MLSZ Grassroots C képesítéssel rendelkezem, idáig segédedzőként tevékenykedtem az U19-es és az U13-as csapatnál, ahol sokat tanultam, fejlődtem. 

- Közel 20 éve lakom Piliscsabán, a munkám is ideköt. Mindkét gyermekem az egyesületnél futballozik, fiam az ifi csapatot erősíti, lányom pedig az U17-es lánycsapat tagja.

Mit vársz az új feladatkörtől? Mik a célok?

- Megtiszteltetés, hogy rám bízzák az U16-os csapatot, szakmailag nagy kihívás ez számomra. Természetesen célkitűzésem, hogy továbbra is a felsőházba kerüljünk, szeretnénk dobogós helyen végezni. Emellett szeretném elmélyíteni a srácokban a futball szeretetét, és olyan játékosokat képezni, akik hosszútávon is az egyesület felsőbb korosztályait erősítik, a későbbiekben pedig felnőtt csapatunk meghatározó tagjaivá válnak. Szeretném éreztetni velük, hogy mennyire fontos az elköteleződés, az áldozathozatal, ami az élet minden területén hasznukra válik. 

A PSE támogatója:

A PSE támogatója: AutoPalace Délpest