Összefoglaló 2021 ősz: U19

2021.12.20. 08:28

Kovács József U19 vezetőedző 2021/2022-es bajnoki év őszi szezonértékelése: 

 

A 2021-2022 bajnoki évadra a PMLSZ új szervezésű bajnokságot írt ki. A középosztályba neveztük az U19-es csapatunkat, amely az őszi szakaszban csoportjában a harmadik helyen végzett.

Várjuk a tavaszi forduló sorsolását és besorolását.


Az U19 állománya a végletek csapata, 5 ifi túlkoros a felnőtt keretből, 7 ifi korú játékos és 4 U16, serdülő korú játékosból tevődött össze. A 4-5 éves korkülönbség ellenére sikerült összekovácsolnom egy szépen, sportszerűen focizó csapatot. Külön köszönet ezért a két edző kollégámnak Miklósvári Gézának és Tütünkov Krisztiánnak a segítségért.

A csapatból kiemelném a két friss igazolásunkat akik felnőtt gárdánkat is erősítik, Munkácsi Milánt és Kapás Mátét, akik első szóra jöttek az U19-be focizni, alázattal és jó
példamutatással. Követendő példa a fiatal játékosok számára. A PSE-ben is nevelkedett egy ilyen hozzáállású játékos Zsolnai Bálint, aki szintén mindent megtett az U19-es csapat sikeréért.

Sokat jelentett az U16-os gyerekek játéka is, felvették a ritmust és bátor jó játékkal segítették a csapat jó szereplését. /a felnőtt csapat edzője is felfigyelt rájuk./
Végül ejtsünk egy pár szót a tényleges ifi korúakról: ők is megmutatták magukat, helyt álltak az ifiben és sokszor kisegítették a felnőtt csapatot.

Sajnos sok betegség és más okok miatt, többször szűk létszámmal tudtunk kiállni a mérkőzésekre, de helyt álltunk becsülettel és sportszerűen képviseltük a PSE-t.
Az összes játékosnak aki játszott az U19-ben ősszel, köszönetemet fejezem ki, hogy aktívan részt vettek a csapat munkájában.

Jó egészséget, szép karácsonyt kívánok nekik!
Januárban kezdjük a felkészülést a tavaszi szezonra.

A PSE támogatója:

A PSE támogatója: AutoPalace Délpest