Összefoglaló 2021 ősz: Felnőtt csapat

2021.12.14. 10:07
Szintet léptünk!

 

Miklósvári Géza vezetőedző 2021/2022-es bajnoki év őszi szezonértékelése: 

Kellemes helyzetben vagyok, ha ezt az őszi szezont kell értékelnem. Felnőtt csapatunk féltávnál az előkelő 6. helyen áll, mindössze 2 ponttal lemaradva a harmadik helytől.
Már a helyezésünk is mutatja, hogy sikerült állandósítani helyünket a mezőny első felében. Ebben a bajnokságban már számolni kell az ellenfeleinknek velünk! Büszkén mondhatjuk, hogy Piliscsabára nem győzni jönnek a csapatok, de vendégként is kellemetlen ellenfélnek számítunk. Kiemelném, hogy hazai pályán megvertük a bajnokságban második, illetve harmadik helyen álló csapatokat is, viszont azt látnunk kell, hogy a mezőny végén álló csapatok ellen pár fájó pontot veszítettünk...

Jó szereplésünk záloga a csapategység! Jó karakterekből álló főként helyi fiatalok alkotta csaapatunk tagjaiban megvan a kellő alázat és a győzni akarás.
Persze a jó egyéni teljesítmények is kellenek a sikeres szerepléshez, amiben idén nem volt hiány. Új igazolásunk, Kapás Máté a kapuban az egész szezonban megbízhatóan védett, teljesítményének értékét növeli, hogy ez az első idénye felnőtt bajnokságban.

Védelmünkben sem maradtak el a jó egyéni teljesítmények. Az Ujváry Miki - Munkácsi Milán vezette védelem nagyon magabiztosnak mondható, játékuk stabilitást ad az egész csapatnak. Itt szeretném megjegyezni Szabó Tomi játékát, aki szorgalmának köszönhetően lett kiegészítő emberből nélkülözhetetlen játékos.

Nálunk játszik a bajnokság véleményem szerint legjobb védekező középpályása, Vadas Szilit egy az egyben szinte lehetetlen átjátszani, játéka elengedhetetlen csapatunknak.

A jó szerepléshez a gólok is kellenek. Talán ebben léptünk előre a legnagyobbat. Szabó Gabi 10, Youla szintén 10, Czinege Ricsi 4 gólját szeretném kiemelni. 
Szabó Gabi a csapat karmestere, fontos góljai mellet a teherbírását, irányító készségét is meg kell említeni, Youlát pedig már nem kell bemutatni senkinek. Klasszis csatárunk már itthon van nálunk! Hatalmas szíve van, ezt nap mint nap bizonyítja. Mint a csapat edzője viszont nagyon örülük, hogy eredményességünk, már nem csak rajta múlik, nélküle is tudunk eredményesen játszani. (Értem ezt azalatt, hogy Youla több meccsen is hiányzott, de ezeken a bajnokikon is sikeresen szerepeltünk).

A fiatalok csapatba építése most is fontos feladat! Csiky Marci a szezon második felére alapember lett, játéka egyre karakteresebb. Breuer-Lábady Jakob hihetetlen munkabírásával hívta fel magára a figyelmet, és kap egyre nagyobb szerepet csapatunkban.

A sok egyéni jó teljesítménytől függetlenül, mégis mint csapat vagyunk a legerősebb, azt nem győzöm hangsúlyozni.
 
Természetesen mindig van hova fejlődni, így a hibáinkat is látni kell. Az edzéslátogatottság gyenge pontunk, ezzel még mindig küzdünk....
A mérkőzéseken is fejlődhetünk. Gólra gólt kell rúgni, ezzel hamarabb megtanulni eldönteni az összecsapásokat (mérkőzéseink nagy részét egy góllal nyerjük).
 
Január elején kezdjük a tavaszi szezonra a felkészülést. A heti két edzés mellett, a Hidegkúton rendezendő nagypályás tornával, valamint edzőmeccsekkel színesítjük programunkat.
Mindenkit biztosíthatok, hogy mindent megteszünk a folytatásban is a sikeres szereplésért!

A PSE támogatója:

A PSE támogatója: AutoPalace Délpest