Felnőtt: Izgalmas, új szezon indul

2021.08.16. 09:37
Helyzetjelentés a bajnoki rajt előtt

Felnőtt csapatunknak nem sok ideje maradt a pihenésre, bár a munkájuk mellett lehet, hogy a foci jelenti azt. A csapat már július közepén elkezdte a felkészülést az új szezonra, heti 2 edzés és minimum egy edzőmeccs jellemezte a felkészülésünket.

Az "alapozásunk" a terveknek megfelelően zajlott, így bizakodva várjuk az új bajnoki idényt, ami most még izgalmasabbnak tűnik:

Örömmel jelezzük, hogy két minőségi játékossal erősödött a keretünk!

Új kapusunk Kapás Máté lesz, aki a Dorog ifiből kinőve lesz első számú hálóőrünk. Személyében egy jó karakterrel gazdagodtunk, mind emberileg, mind szakmailag megnyugtató megoldást jelent majd a három léc között.

Védelmünk is „combosabb” lesz, Munkácsi Milán az Újpest utánpótlásában nevelkedett, az ott eltöltött évek után Gödöllő megyei I. osztályú csapatában játszott. Leigazolása nagy fegyvertény, érett intelligens játékossal gazdagodtunk. Fontos megemlíteni, hogy Milán is helyi lakos, így méginkább büszkék vagyunk rá, hogy hazacsábítottuk. Új szerzeményünk kiválóan illeszkedik alapelveinkbe (CSABAI CSAPAT, azaz helyi játékosok játsszanak), ezen kívül Milánra az utánpótlásunk edzői stábjában is számít az egyesület.

 

Mikor a felnőttcsapatról szólunk, az egyúttal az utánpótlásunkat is jelenti, hiszen a fiatal játékosainkra a jövőben is számítunk, és a jó hír, hogy mindig számíthatunk is! A felnőtt keretben egyre több lehetőséget kap: Horváth Ágoston, Breuer-Lábady Jakob, Tóbiás Menyhért és Molnár Levente is! Szép jövő áll fiatal tehetségeink előtt, bátran figyelembe vehetjük őket a keret kialakításánál.

Csapatunk értékét mutatja, hogy tavalyi bombagazolásunk Youla is marad nálunk. Nagyon megszerettük őt – úgy tűnik ő is minket – mikor egyre sikeresebb játékosmenedzseri teendői engedik, nem hagy ki egyetlen alkalmat sem. Nagyon inspiráló személyiség!

 

Távozóink is vannak: Karádi Marcell, Balogh Márton, Kauser Bálint, Triff Gergely, Triff Bálint, Csonka Krisztián távozott tőlünk a nyáron, nekik sok sikert kívánunk!

 

Bízunk bene, hogy a vírust magunk mögött tudva, idén már szurkolóink támogatása mellett érünk el szép eredményeket!

 

Hajrá Csaba!

 

ifj. Miklósvári Géza

Vezetőedző

A PSE támogatója:

A PSE támogatója: AutoPalace Délpest