Felnőtt: Bravúros győzelem

2021.10.31. 17:52
Utolsó pillanatban szerzett góllal tartottuk itthon a három pontot
Piliscsaba SE 5:4 (3:1) Csömör KSK
 
II. osztályú felnőtt bajnokság, Északi csoport 12. forduló
 
2021.10.30. 13:30 Piliscsaba, Dévényi Antal Sportközpont
 
Gólszerzőink: Youla Souleymane (6', 12', 44' B), Szabó Gábor (67', 92')
 
 
 
Jó időben remekül elkészített pályán fogadtuk a harmadik helyen álló Csömör csapatát.

Jól kezdődött számunkra a mérkőzés, Yolula remek egyéni teljesítményének köszönhetően a 12. percben már 2-0 ra vezettünk. Külön kiemelném csatárunk második gólját, 40 méterről lőtt a kint álló kapus felett a hálóba!
Természetesen a vendégek nem adták fel, sajnos viszonylag hamar, már a 17. percben sikerült szépíteniük tizenegyesből.
A 44. percben jött Youla mesterhármasa! Szabó Gabi buktatása után megítélt tizenegyest bombázta magabiztosan a kapuba! 
 
Kétgólos előnyünk birtokában sem nyugodhattunk meg, mivel érezhető volt, hogy a nagyon jó támadókkal rendelkező vendégek mindent egy lapra feltéve fognak rohamozni a második félidőben. Szinte rögtön a kezdés után egy fejes góllal jött is a szépítő góljuk. Védelmünk hősiesen állta a sarat, hol Kapás Máté védéseire volt szükség, hol pedig a védőink éberségére.
 
A 67.percben egy szemrevaló ellentámadás végén Szabó Gabi "gyengébbik" lábával lőtt 20 méterről bomba gólt! 4-2 . A Csömöriek cseréiknek köszönhetően még nagyobb nyomást helyeztek a kapunkra. A 78. percben egy gólra feljöttek, míg a 87. percben a számukra jogosan megítélt tizenegyesből az egyenlítés is összejött nekik.
 
Már-már mindenki elkönyvelte a döntetlent, amikor Youla tört be a tizenhatoson belülre, lövése az egyik védőről Szabó Gabi elé került, aki az elé pattanó labdát, könyörtelenül bombázta a hálóba!
 
Közönségszórakoztató mérkőzésen szereztük meg a 3 bajnoki pontot, a bajnokság egyik legjobb csapata ellen. Mint minden győzelem, így ez is a csapat sikere, most mégis kiemelném Youlát, és Szabó Gabit, akik osztályon felülit játszottak ezen a mérkőzésen!
 
Következő mérkőzésünk: november 6. 13:30 Kistarcsa-Piliscsaba
 
Hajrá Piliscsaba!
 
Miklósvári Géza vezetőedző

A PSE támogatója:

A PSE támogatója: AutoPalace Délpest